Ha szóba kerül a magyar gazdaság helyzete, gyakran hallani: „itt óriásiak a jövedelmi különbségek”. Az ország problématérképén a gazdagok és szegények közötti társadalmi különbségek rendre az első ötben végeznek. De vajon tényleg így van? A számok alapján a válasz talán meglepő lehet: nem igazán.

Gini-index: nem állunk rosszul

Az egyenlőtlenség leggyakrabban használt mérőszáma a Gini-index. Ez egy 0 és 100 közötti mutató, ahol a 0 azt jelenti, mindenki ugyanannyit keres, a 100 pedig azt, hogy minden jövedelem egyetlen ember kezében van. Minél kisebb tehát a Gini-index, annál egyenlőbb a jövedelemeloszlás. A Világbank a 30 alatti értéket tekinti a legjobbnak, míg a legegyenlőtlenebb országok 50 feletti mutatóval rendelkeznek (a legmagasabb egyenlőtlenséget Dél-Afrikában mérték 63-as indexszel, de érdemes megjegyezni, hogy az országok közötti különbségek ennél magasabbak lehetnek: a Nyugat fejlettségi előnye miatt 2020-ban a globális Gini-index 67-et mutatott).

Magyarország kifejezetten jól áll ezen a listán. Az Európai Unió 11. legegyenlőbb társadalma a magyar, ezzel nemcsak az uniós átlagot, de még a hagyományosan egyenlőség-párti Svédországot is sikerült minimális különbséggel megelőzni. Világszinten pedig a kifejezetten előkelő 24. helyet foglaljuk el.

A térkép azt mutatja meg, hogy egyes országok mekkora Gini-indexszel rendelkeznek: a sötétkék alacsonyabb, a piros magasabb egyenlőtlenségre utal. Forrás: Világbank Szegénység és Egyenlőtlenség Platform

Hogyan számoljuk ki?

A Gini-index alapja a Lorenz-görbe, amely azt mutatja meg, hogy a társadalom egyes rétegei mekkora részt birtokolnak az összjövedelemből. Először a lakosságot sorba rendezzük az éves jövedelme szerint, majd egy grafikonon feltüntetjük, hogy az adott percentilisig összesített jövedelem az összjövedelem mekkora részét képezi. Az így kapott függvény és a teljes egyenlőséget jelző vonal közötti területet elosztva az egyenes vonal alatti területtel kapjuk meg a Gini-együtthatót.

A magyar adatokat ugyan a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nem közli teljes részletességgel, a World Inequality Database (Világ Egyenlőtlenségi Adatbázis, WID) segítségével rekonstruáltam a 20 éven felüliek nettó jövedelmének megoszlását 2018-ban.

Ez az ábra azért is hasznos, mert megmutatja, hogy az egyes jövedelmi csoportok az összbevétel hány százalékát viszik haza: a grafikon különböző pontjaira kattintva mindezt interaktív módon az olvasó is megteheti.

Ha ilyen jók vagyunk, miért érezzük mégis igazságtalannak?

A hagyományos megoldás az egyenlőtlenség kezelésére a „létra összenyomása”, azaz az újraelosztás: az állam a gazdagabbakra magasabb adót vet ki, melyet különféle támogatásokkal, programokkal a szegényebbekhez juttat. Ilyen transzfer például a szociális lakhatás, de hogyha a gazdagok nagyobb arányban finanszírozzák az olyan közös intézményeket, mint az egészségügy, az is mérsékli a különbségeket.

Magyarországon az egykulcsos adózás miatt az adórendszer önmagában nem (vagy csak kis mértékben) okoz korrekciót, ez csak a kifizetéseknél történik meg. A helyzetet tovább rontja a magas, fogyasztást terhelő áfa: mivel a szegényebbek jellemzően kerestük nagyobb hányadát (akár teljes egészét) fordítják napi kiadásokra és kevesebbet takarítanak meg, még az is előfordulhat, hogy effektív adókulcsuk magasabb gazdag társaikénál. Habár az egyenlőtlenség-index az egykulcsos adórendszerrel számol, hiszen nettó kereseteket hasonlít össze, az áfa okozta torzítást már nem méri.

Szintén növeli a különbséget a közszolgáltatások alacsony minősége. Ezeket a szolgáltatásokat az alsó osztály nagyobb mértékben veszi igénybe, így a Ginin nem látható módon csökkenti a különbségeket. Azonban míg a Skandináv országokban az állami szféra relatíve jól működik, Magyarországon a MÁV 2024-ben 6,9 évet késett, egyes műtétekre pedig közel két évet kell várni.

Mindemellett természetesen nem csak a tiszta jövedeleloszlás befolyásolja a véleményünket. Fontos szerepet játszik az is, mennyire „fair” a rendszer: könnyebb elfogadni, ha valaki azért gazdag, mert tehetséges és sokat dolgozott, nem pedig kapcsolatai, korrupció vagy csalás révén jutott előrébb.

A Corruption Perceptions Index (Érzékelt Korrupciós Index) azt mutatja meg, hogy mennyire tartják korruptnak az adott országot a polgárai. Míg Svédország a világon a 8., Magyarország a 82., az Európai Unióban pedig sereghajtó. Ez megmagyarázza, miért látjuk Svédországot igazságosabbnak — és ezzel együtt egyenlőbbnek — még akkor is, ha a Gini-index szerint mi állunk jobban.

Fotó: Tóth Lea / Közlegelő

Mit lehet tenni az egyenlőtlenség ellen?

Talán a legfontosabb mutató amit a Gini-index és a Lorenz-görbe sem mutat meg, az az, hogy mekkora a gazdasági mobilitás — vagyis az esély arra, hogy valaki kitörjön a szegénységből. Szívesebben élnénk egy olyan társadalomban, ahol a végeredmény nagyobb „objektív” egyenlőtlenséget okoz, cserébe viszont mindenkinek megvan rá a lehetősége, hogy följebb (vagy lejjebb) másszon a létrán saját érdemei alapján. A hosszú távú válasz elsősorban tehát nem a pillanatnyi eloszlások módosítása, hanem a mobilitás javítása.

Hogyan lesznek egyenlő feltételek?

A valódi esélyegyenlőséghez a kezdetektől ki kell egyenlíteni a pályát. Az oktatás szerepe ebben elengedhetetlen: alapvető készségeket ad és csökkenti a társadalmi különbségekből fakadó esélyhátrányokat. Fontos, hogy ne legyenek nagy regionális eltérések, az érdemi mobilitás feltételei ugyanis csak akkor javulhatnak, ha az iskolák minősége és hozzáférhetősége nem függ a szülők lakcímétől vagy jövedelmétől. A magyar oktatási rendszer ezzel szemben az egyik legegyenlőtlenebb Európában az OECD 2018-as jelentése szerint, írja a Portfolio a Munkaerőpiaci Tükörre hivatkozva.

Az ábra azt mutatja meg, hogy mekkora a különbség a tanulók teszteredményeiben az európai OECD országokban családi háttér szerint. Forrás: Portfolio/Munkaerőpiaci Tükör

Hasonló logika érvényesül a gazdasági környezetben is. Minél egyszerűbb, átláthatóbb és stabilabb a szabályozás — például az adórendszer vagy a vállalkozásindítás feltételei —, annál kevésbé számítanak a személyes kapcsolatok vagy a jogi kiskapuk ismerete. Erre egy jó példa a digitális pénztárgép, mely automatikusan adatot küld az adóhatóságnak, és így nem lehet készpénzes fizetéssel adót csalni. Az ehhez hasonló lépések növelik a gazdasági szabadságot és tisztább versenyt eredményeznek.

A tiszta versenyhez azonban erős, jól működő intézmények is kellenek. A versenyhatóság vagy az igazságszolgáltatás csak akkor tudja érdemben korlátozni a korrupciót, a monopóliumokat vagy a bennfentes előnyszerzést, ha valóban hatékonyan lép fel velük szemben, és nem csak formálisan létezik.

Az összeköttetés is nagy szerepet játszik a mobilitásban. Fotó: Tóth Lea / Közlegelő

A területi különbségek szintén hasonló súllyal esnek latba. Habár városokon belül is vannak egyenlőtlenségek, az igazán nagy eltérések a régiók között figyelhetők meg. Mivel az emberek többsége a születési helyéhez közel éli le az életét, stabil csatlakozás nélkül a fejlettebb és leszakadó régiók között - mint például Budapest és a Tiszántúl- a különbségek csak tovább növekednek. Minél könnyebben kapcsolódnak egymáshoz a térségek, annál kevésbé határozza meg a származási hely valakinek a lehetőségeit. Ily módon a tömegközlekedés a gazdasági mobilitás hajtómotorja is.

Konklúzió

Összességében tehát Magyarország jövedelmi egyenlőtlenségei nem kirívóak nemzetközi összevetésben. A társadalmi feszültség mégis valós: nem a számokkal, hanem az igazságossággal van a gond. A jövő kihívása nem csupán a gazdasági különbségek kezelése, hanem a pálya kiegyenlítése és az intézményekbe vetett bizalom helyreállítása. Mert nemcsak az számít hogy jelenleg mennyit keresünk - hanem az is, hogy mennyi esélyünk van változtatni rajta.