„Senki sem boldogabb, senki sem büszkébb arra, hogy lezártuk ezt a születési anyakönyvi kivonat ügyet, mint Donald. Mégpedig azért, mert végre visszatérhet a fontos kérdésekhez - például, hogy meghamisítottuk-e a holdra szállást?”

Emlékezetes este

A dátum 2011. április 30. Egész Washington D.C. csillog-villog a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének (WHC) vacsorája alkalmából. Barack Obama tapsvihar közepette lép színpadra, hogy megtartsa rendhagyó elnöki beszédét. Évente egyszer a főszerep a politikai állásfoglalások és diplomáciai gesztusok helyett a csipkelődő humoré.

Az év egyik legfelkapottabb kérdése Obama születési helye volt, többek között Donald Trump New York-i üzletember és valóságshowsztárnak köszönhetően. Trump kétségbe vonta Obama amerikai születési helyét, és ezzel együtt megkérdőjelezte az elnöksége jogszerűségét, mivel csak amerikai földön született személy töltheti be a pozíciót. Obama végül nyilvánosságra hozta a születési anyakönyvi kivonatát, amely bizonyította, hogy valóban az ország területén, Hawaii-on született.

Nem meglepő módon a születési ügyet és Donald Trumpot az elnök többször is említette a WHC vacsorai beszédében, hatalmas sikert aratva a washingtoni elit köreiben. A több ezer dolláros öltönyökbe öltözött politikusok, újságírók, üzletemberek és színészek könnyeiket törölgetve nevettek az elnök gúnyos viccein, miközben a közvetítő kamera ráközelített Trump fagyos arckifejezésére.

Trump mereven ült az asztalánál az alig csillapodó, kárörvendő hahotázás közepette. Kényszeresen elmosolyodott, meredten bámulva az elnökre, aki még egy képzeletbeli Trump-elnökség alatti Fehér Házat is kivetített a beszéde alatt. “Hotel, kaszinó, golfpálya” - olvasható az átalakított, ízléstelenül dekorált Fehér Ház homlokzatán, amit bikinis nők és golfozó nyugdíjasok vesznek körül.

Sokan erre az estére vezetik vissza Trump elköteleződését az elnöki ambíciói mellett. A szégyen és kiközösítés, amit aznap este tapasztalt a washingtoni elit köreiben, megszilárdíthatta a hitét egy új, az addigi normáktól eltérő Amerika képében.

Örökség

A WHC vacsora először 1921-ben került megrendezésre a Fehér Házi Tudósítók Egyesülete szervezésében. Az egyesület olyan újságírók érdekképviseletével foglalkozik, akik az amerikai elnökről és a Fehér Házról tudósítanak. A vacsora eredeti célja az adománygyűjtésen kívül egyszorosabb kapcsolat kialakítása volt a média és a kormányzat tagjai között. 1924-ben Calvin Coolidge volt az első elnök, aki részt vett az eseményen. Majdnem egy évszázadon keresztül minden elnök megjelent a vacsorán, hogy kimutassák tiszteletüket az első amerikai alkotmánykiegészítés iránt, ami a szólás- és sajtószabadságot védi. Még ha voltak is kimaradások, ezek ritkán fordultak elő, és mind nyomós indokkal. 1981-ben például Ronald Reagan mulasztotta el a részvételt, mivel egy merényletkísérletből lábadozott.

A WHC vacsora 1923-ban.
Fotó: Library of Congress

Ez a vacsora több, mint egyszerű fényűző összejövetel, ahol az ország politikai és médiaelitje keveredhet egymással. Az alkalom egyfajta szelepként funkcionál, ahol évente egyszer kiengedhető a kormányzat gépezetében felgyülemlett gőz és feszültség. Az este során nem számít ki milyen politikai oldalon áll vagy újságnál dolgozik, a résztvevők pozíciójuktól függetlenül koccinthatnak és nevethetnek egymással,egymáson. Az esemény nemcsak a média és a kormány kapcsolatait erősíti, hanem emlékeztet mindenkit arra, hogy az ellenkező oldal is csak ugyanolyan emberekből áll. Az ország legfontosabb személye, az elnök is humoros módon beszélhet az aktuális politikai problémákról és konfliktusokról.

“Kedves Jack! Ne vegyél egy szavazattal többet sem mint amennyi szükséges, átkozott legyek, hogyha fizetek egy abszolút többségért!”

Olvasta fel 1958-ban John F. Kennedy szenátor, későbbi USA-elnök, az alábbi kitalált táviratot édesapjától, válaszként a vádakra, hogy családi pénzből fogja megvenni az elnöki pozíciót. Ez a fajta önirónia nemcsak lehetőséget ad a politikusoknak a humoruk megcsillogtatására, hanem a választópolgárokkal is közvetlenebb kapcsolatot alakíthatnak ki, mintha csak egy korsó sör felett viccelődnének egymással.

Új világ

A vacsora meglepően fontos szerepet töltött be az amerikai demokrácia működésében, de könnyen lehet, hogy már nem sokáig. A politikai polarizáció az egész világon egyre jobban növekszik, Amerikában pedig teljesen elszabadult az elmúlt évtizedekben.

Az évek során jelentősen távolabb került a két tábor ideológiailag.
Forrás: "Democracts and Republicans More Ideologically Divided than in the Past." Pew Research Center, Washington, D.C. (2014 június 11) URL

A vacsora és a humor általánosságban arra az eddig megkérdőjelezhetetlen feltételezésre épült, hogy a politikai elit – pártoktól függetlenül – egy valóságban él. Ez nem közvetlenül Donald Trump fellépésével változott meg, viszont már az első elnöki ciklusa alatt nyilvánvalóvá vált, hogy ő és a követői egy alternatív, másik Amerikában léteznek. Ezt jól szemlélteti Trump republikánus elnökjelöltként mondott beszéde a New York-i Al Smith vacsorán 2016-ban.

“Hillary [Clinton] annyira korrupt, hogy kirúgták a Watergate-bizottságból.”

Az esemény résztvevői nem fogadták szívesen a viccet. Voltak, akik bekiabálásokkal adták Trump tudtára a nemtetszésüket, a legtöbben viszont csak értetlenül suttogtak egymás között, nem értve milyen esetre utalt az elnökjelölt. A vicc háttere a jobboldali körökben keringő tévhit volt, miszerint a Watergate-botrányt kivizsgáló bizottságban dolgozó Hillary Clintont korrupció vádjával kirúgták ügyvédi pozíciójából. Ez az állítás hamis, Clinton a vizsgálat befejezésével távozott, ahogy sokan mások is a bizottságban.

Az eset jól mutatja, hogy Trump – az amerikai elnökök között egyedüliként – miért nem vett részt elnökként egyik WHC vacsorán sem. Valahol az elmúlt évtizedekben elveszett a két oldal közti közös nevező és nemcsak más véleményeket képviselnek, hanem teljesen más tényekben is hisznek. A tény mint fogalom kiüresedett, és így a humor egyesítő szerepe is ellehetetlenült. Nem lehet együtt nevetni, ha az alapvető fogalmakban sem tudunk egyetérteni.

Fotó: Unsplash

A sajtó és a politikai elit

A 2025-ös WHC vacsorát néhány hete tartották április 26-án. Trump nem vett részt az eseményen és az a sokéves hagyomány is megszakadt, hogy egy híres humorista vezeti az estét.

„Mi [újságírók] kiemelten fontosnak tartjuk a hitelességet, és komolyan vesszük az azzal járó felelősséget, hogy a nyilvánosság bizalmának őrzői vagyunk. Nem az ellenzék vagyunk, nem a nép ellensége vagyunk és nem az állam ellensége vagyunk.” - mondta Eugene Daniels, a WHC egyesület vezetője az este folyamán. Daniels felszólalt a Trump-kormányzat egyre agresszívabb médiaellenes lépéseivel szemben, és kiemelte, hogy az első alkotmánykiegészítés legfőbb védelmező bástyájának magának az elnöknek kellene lennie.

A Trump-kormány február végén jelentette be, hogy csak az általuk jóváhagyott riporterek vehetnek részt a kormány sajtótájékoztatóin. A bejelentést egy másik széleskörű felháborodást keltő ügy előzte meg: a kormány kitiltotta az Associated Press riportereit a Fehér Házból és minden elnöki rendezvényről. A döntést azzal indokolták, hogy az AP továbbra is a Mexikói-öböl nevet használta, amelyet Trump Amerikai-öbölre keresztelt át. Az újság perbe fogta a Fehér Házat, amivel végül is visszaszerezte korábbi hozzáféréseit, és folytathatta a tudósítást.

Ettől függetlenül Trump ellenséges hozzáállása a médiához nem elhanyagolható és a legtöbben csak még szigorúbb intézkedésekre számítanak.

Úgy tűnik, a WHC vacsora csillaga is leáldozóban van. Az eseményről nemcsak az elnök, hanem sok más, korábban jelenlévő közszereplő és republikánus politikus is hiányzott. Az este alatt kevés volt az őszinte nevetés, és az egész vacsorát egy elszánt, de tagadhatatlanul melankolikus hangulat jellemezte.

Jogosan merül fel a kérdés: valóban annyira sokat veszít az amerikai társadalom, ha egy díszes eseménnyel kevesebb lesz? A WHC vacsora viszont szimbolikus jelentéssel bír, és ennek a hagyománynak a kiüresedése egy olyan korszak kezdetét jelentené, ahol nincs helye az önirónián keresztül történő önkritikának. A vacsora sorsát nemcsak Trump pecsételte meg, hanem minden olyan politikus is, aki a humort nem jóindulatú gesztusként, hanem fegyverként használta — beleértve Obamát is. Nehéz meghúzni a határt, ahol véget ér a szellemes viccelődés és elkezdődik a humorba rejtett politikai támadás. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a humor ne teremthetne közös teret. Egy olyan világban, ahol egyre jobban eltávolodunk egymástól ideológiailag, minden békejobbra szükség van.

„Uraim, miért nem nevetnek? Azzal a félelmetes feszültséggel, ami éjjel-nappal rám nehezedik, ha nem nevetnék, meghalnék, és önöknek is ugyanúgy szükségük van erre a gyógyszerre, mint nekem.” - Abraham Lincoln